Katona Lajos Bútorasztalos mester

Konyhabútorok, Irodabútorok, Falépcsők tervezése gyártása. Két évtizedes szakmai háttér. Rövid határidő, kedvező árak.

Laminált parketták fektetése                                                      

padlo_01t.jpgA kereskedők gyakori akciós árusításainak köszönhetően a laminált parketta gyorsan sikert aratott. Térhódításhoz természetesen e korszerű burkolóanyagok nagyon előnyös tulajdonságai is jelentősen hozzájárultak, hiszen köztudottan alacsony a beépítési vastagságuk, lerakásuk nem igényel különösebb szaktudást, kopásállóságuk pedig túlszárnyalja a legkeményebb parkettalakkok tartósságát is. Továbbá az sem mellékes, hogy az ilyen padlók felületi összhatása olyan egységes, hogy azt megirigyelhetné bármelyik faparkettából rakott padló. Egyszóval valóban ideális burkolóanyag, amelyet mintha kimondottan az ezermesterkedőknek találtak volna ki.

Saját kezű lerakásának azonban vannak kisebb buktatói, amelyeket főként azok tapasztalhatnak meg igazán, akik gyanútlanul hisznek az általános fektetési szisztémának, lebecsülik a néhány szavas utalások értékét, és nagyvonalúan alábecsülik, mi több mellőzik az alapra vonatkozó követelményeknek a betartását. Az eredmény azután néhány bosszantó hiba, ami ráadásul már nem is, vagy csak külön ráfordítással javítható ki. Ezért hogy minél kevesebb hibát kövessenek el olvasóink a saját laminált parkettájuk lerakása közben, összegyűjtöttünk néhány trükköt és fogást, amelyek remélhetően egyúttal meg is könnyítik a parkettázást.
padlo_02t.jpgA dolog ugye mindig a szükséges anyagok megvásárlásával kezdődik. Esetenként - takarékossági okokból - már ilyenkor elkövethető egy nagy hiba, amiről talán nem is tudunk. Nyugodtan kiindulhatunk abból a népi igazságból, hogy olcsó húsnak híg a leve, a minőségi parkettának pedig, még ha laminált is, ára van. Ha nagyon olcsó, ez feltehetően nem véletlen, és a félszavas kereskedői utalásokat feltétlenül érdemes komolyan venni. Még a középáras parkettáknál is előfordulnak kipattogzott szélű elemek, vagy enyhén íveltek, ami szabad szemmel nem is látható. Az akciós parkettáknak lehet ez is a hibája, de lehet, hogy az erezetminták rajza elmosódott, vagy a tónusuk alig észrevehetően eltérő. A csomagjait ezért otthon ajánlatos kibontva ellenőrizni, mert vissza ugyan nem veszik az akciós árukat, viszont szétválogatás után esetleg olyan helyekre rakhatjuk majd le a hibás paneleket, ahol egyáltalán nem zavaróak az alig észlelhető színárnyalatnyi különbségek. Az ilyen szemlézés alkalmával azonnal észrevehetők viszont a panelek laminátumának kipattogzott szél- és sarokhibái, ami viszont már elég szembeötlő fogyatékosság. Az ilyen paneleket soroljuk külön, és csak olyan helyekre rakjuk majd le, ahol szinte teljesen fedve vannak. Fekhelyek, szekrények alatti padlórészeken nem szembeötlően zavaró e hibájuk. Az enyhén ívelt élű darabok ilyenkor még látensek, ezeket majd csak később, a lerakás során fedezhetjük fel. Ha szerencsénk van, akkor az sem lehetetlen, hogy lesz annyi felesleges darabunk, amennyivel a hibás paneleket épekre cseréljük. A csomagokat ugyanis nem bontják meg, ezért néha két paneldarab miatt kell megvennünk egy újabb parkettacsomagot.
padlo_03.jpgA lerakott parkettaelemek rögzítéséhez diszperziós ragasztó is szükséges, ami esetenként olyannyira sűrűn folyós, hogy szinte alig lehet kinyomni a tubusból. Az ilyen ragasztóval kész kínlódás a munka. Ezen még a lerakás megkezdése előtt segíthetünk, csak több-kevesebb vizet kell a flakonba töltenünk, és ha jól összerázzuk, kis idő múlva már könnyen kinyomhatóvá válik. Így jobban terül, még az elemek hornyába nyomva is. A ragasztó felhígítását természetesen még a fektetés megkezdése előtt célszerű elvégeznünk, de nem szabad túlzásba vinni. A fokozatos vízadagolással ez elkerülhető.
Az előkészületi vizsgálódásoknak azonban még nincs vége, mert nagyon lényeges az aljzat felületi egysíkúsága is. Ezt egy legalább 2 m hosszú, garantáltan egyenes élű léccel vizsgáljuk meg, mégpedig a padlósík széltében és hosszában, sőt még átlós irányban is. Ha az aljzaton 2 m-en belül 2 mm-nél nagyobb szintkülönbségeket észlelünk, akkor baj van, mert ilyen hepehupás felületre nem ajánlatos közvetlenül laminált parkettát lerakni. Sok lakótelepi szobába raktak már fel laminált parkettát, és a helyiségekben többnyire aljzatkiegyenlítésre volt szükség, mert az aljzatbeton egyenetlen, rücskös volt. Szerencsés esetben a kisebb mélyedéseket a kiegyenlítő fólia alá helyezett, hullámpapírból kiszabott foltokkal "töltötték" fel, viszont a kiemelkedő kavicsokon, kisebb betondudorokon ezzel nem lehet segíteni, a levésésükkel próbáljunk megszabadulni tőlük. A hullámpapír alátétek helyett azonban jobb, ha az eredeti alátétfóliából kiszabott, két-három rétegben egymásra helyezett foltokkal egyenlítjük ki a kisebb alapterületű mélyedéseket.
Sokan a szőnyegpadlót nem szedik fel, azt használják alátétfólia gyanánt. Ez sem követendő példa, mert csak a tömör filc használható alátétként, a szőnyegpadló túl puha ehhez, különösen, ha még habalátétes is. Ezt mindenképpen és maradék nélkül fel kell szedni, helyébe a szokásos alátétfóliát kell leteríteni, ha az aljzat egyébként nem igényel aljzatkiegyenlítést. Ellenkező esetben a lerakott padló felülete nem lesz stabil, a terhelés hatására behajolhat, és a szélek mentén kipumpálhatja a port is. Az aljzatra tehát több figyelmet kell fordítani, mint azt sokan teszik.
padlo_04.jpgA padló lerakásának is megvannak az apró fortélyai. Az első néhány sor lerakása meghatározó jellegű, pontosabban, ha a kezdősorok nem egyenesek és hézagmentesek, a következő sorok felrakásakor ez a hiba végigvonul az egész padlón. Ezt jobb elkerülni. Az első két sort alkotó elemeket ezért egy vastagabb, 30x50 mm-es, egyenes staflinak támasztva, teljesen hézagmentesen ragasszuk össze. A ragasztót a parkettapanel hornyába nyomva terítsük el, és nem árt, ha a csap felső részére is kenünk kevés ragasztót. Így biztosan szilárd és vízzáró lesz a kötés. A kitüremkedett ragasztót pedig enyhén nedves, majd száraz ronggyal azonnal töröljük le. Az első sor darabjainak hornyába csatlakozó, félosztásnyival eltoltan felillesztett elemeket a verőfa segítségével hézagmentesen üssük a helyükre. Ha valamelyik elem esetleg hasas lenne, akkor ezt azonnal cseréljük ki hibátlanra, a kiemelt elem csapjáról pedig nedves ronggyal töröljük le a ragasztót, és rakjuk félre. Az összeragasztott darabokat két-három széles ragszalag darabbal biztosítsuk elmozdulás ellen. Amint az első két sort egyenesre állítva összeragasztottuk, csúsztassuk a fal elé, és ha annak síkja túlságosan egyenetlen, akkor a kontúrját egy nagyobb lemezkoronggal rajzoljuk át a padlósáv kezdőélére. A felesleges részt lyukfűrésszel vágjuk le, majd illesszük a parkettasávot a fal mellé, attól 1 cm-re. A hosszanti kiékeléshez ebben az esetben 10x20 mm-es lécekből leszabott, 30 mm hosszú darabokat használjunk, az oldalsókhoz pedig éles késsel faragott ékeket üssünk szorosan a fal és a parkettasávok közé.
Amennyiben a fal csak enyhén hullámos, a parketta kezdőélét nem szükséges alakra vágnunk, de a kis hézagoló léceket a fal kidomborodó szakaszainál tegyük a padlóelemek kezdőéle elé. Ha a kezdősorokat egyenesen és hézagmentesen ragasztottuk össze, minden esélyünk megvan arra, hogy az egész parkettát hézagmentesen tudjuk majd összeragasztani. Ennek persze az is feltétele, hogy az esetlegesen ívelt élű elemeket azonnal hibátlan parkettadarabokra cseréljük. Ha viszont sok ilyen elemet tartalmaznak a csomagok, akkor próbáljuk meg a verőfára mért erőteljes ütésekkel csökkenteni az illesztési hézagokat, és a ragasztó megszilárdulásáig összehúzó hevederekkel biztosítsuk elmozdulás ellen az ilyen elemeket. A már lerakott nagyobb parkettafelület ilyenkor hajlamos a felhajlásra, amit néhány vízzel teli vödörrel akadályozhatunk meg.
Azt a néhány vetemedett élű elemet, amelyeket az előzőkben kiselejteztünk, olyan helyekre építsük be, ahol szem előtt nincsenek, és a nedvesség hézagokba szivárgásától sem kell tartanunk. Az ilyen panelokat, pl. a sarkok menti beszabott darabokhoz egész jól használhatjuk, mert a rövidebb daraboknál nem keletkezik jelentős hézag, és a maradéka még a következő sorban is megfelelhet kezdődarabként, feltéve, ha íveltsége miatt nem keletkezik számottevő hézag a hibátlan darabokhoz történő illesztésekor. Ezt azonban beragasztás előtt feltétlenül ellenőrizzük.
Az utolsó sor beillesztése mindig kritikus. A hely többnyire elég szűk, és most nagyon oda kell figyelnünk, hogy az elemek beszabott éle kellően kövesse a fal hullámosságát, különben nehéz lesz helyükre illesztenünk a csonka elemeket. A vezetőgörgős átjelölés ugyan jelentősen megkönnyíti a dolgunkat, ám hogy e kontúr valójában hová essen, azt egy elővágás után határozhatjuk meg a legkönnyebben. Az elemeket előbb fűrészeljük olyan szélességűre, hogy még éppen a helyükre illeszthetők legyenek, majd ezt követően jelöljük fel rájuk a fal kontúrját egy 20 mm átmérőjű fém-, vagy műanyagkorong segítségével. A csonka elemeket egymás után ragasszuk a helyükre, majd a behúzóvassal szorítsuk a többi mellé, és a kiékelésüket is azonnal végezzük el, mégpedig elég sűrűn. Az oldalszélek mellé is verjünk két-két faéket, és legalább 3-4 óráig ne lépjünk a frissen lerakott padlóra.
Az ferdén, vagy hézagosan lerakott kezdősorok, esetleg enyhén deformálódott darabok beépítése miatt adódó hézagok eleinte alig zavaróak, ám ahogy közéjük rakódik a por, egyre láthatóbbá válnak. Ez ellen legegyszerűbben a résekbe nyomott, majd nedves lehúzó gumilappal a résbe simított ragasztóval védekezhetünk. A ragasztó száradásakor elszíntelenedik, és opálos színe alig észrevehető, viszont meggátolja a por résekbe rakódását, elszíneződését. A másik megoldás, ha a résekbe krémszerű javítópasztát nyomunk, majd lekerekített élű spatulyával elsimítva távolítjuk el a feleslegét. Az ilyen javítópaszták különféle színekben kaphatók a barkács áruházakban. A megfelelő szín kiválasztásához azonban mintaként ajánlatos egy darab parkettahulladékot is magunkkal vinni, és a megfelelő árnyalatot természetes fényben is ellenőrizzük.
A javítópaszták kimondottan a laminált felületek kisebbi sérüléseinek az eltüntetésére készültek. Ilyen hibáknál előbb a sérülést teljes mélységében töltsük ki a javítóanyaggal, majd lekerekített élű spatulyával húzzuk le a feleslegét, a folt mellett pedig tiszta száraz textíliával töröljük le a parkettát. A javítópaszta viszonylag gyorsan köt, kopásállósága kiváló, és ha a színét jól választottuk meg, a kijavított felületi sérülések szinte láthatatlanok lesznek.

 

 

 

Lerakni gyerekjáték!

 

lerak1.jpgE munkához valóban csak némi mszaki érzék szükséges, ám a megfelel minség járófelület kialakításához biztosítani kell az alapfeltételeket. Ez fként az aljzatra, illetve az alapként használt régi padló állapotára vonatkozik. A szerszámok jórészt minden háztartásban fellelhetk, mivel csak egy nagyobb kalapács, a beszabásokhoz finom fogazású frész vagy esetleg rezgfrész és behúzóvas szükséges. Ezt esetenként egy vaskosabb faléc is helyettesítheti. Ragasztó csak akkor szükséges, ha szokványos csaphornyos padlót szeretnénk lefektetni. A clik-rendszer laminált padlók ugyanis ragasztást nem igényelnek.

Az aljzatok minségét illeten legyünk körültekintek. Els alapfeltétel ezek szárazságára vonatkozik, ami nem haladhatja meg a 2,5%-ot. lerak2.jpgA friss betonnak cm-enként legalább egy hetet kell száradnia. Szilárdnak és teherbírónak kell lennie. A felületi simaság tekintetében 1 m-en max. 3 mm lehet az alapként szolgáló felület eltérése. Ez a már meglev padlók felületére is vonatkozik, ha ezt használjuk majd alapként. Melegvizes padlóftés esetén is használhatók a laminált padlók, de elektromos üzemeknél csak akkor, ha a ftcsöveket megfelel vastagságú simított felület betonréteg borítja. A felületi hmérséklet nem lehet több 28 °C-nál. Fűtőfóliás rendszer padlóftésnél azonban csak akkor használhatók a laminált padlókból kialakított burkolatok, ha a gyártó garantálja, hogy a fólia felületi hmérséklete semmi körülmények között nem haladja meg a 28 °C-os felületi hmérséklet. Fontos még a helyiség hmérséklete, amely min. 18 °C, a padlóé 15 fok legyen, a leveg páratartalma pedig 40-70% közötti.
Fontos az is, hogy minden beton, vagy ásványanyagú alapfelületre 0,2 mm vastagságú PE anyagú párazáró fóliát kell lefektetni. Ha a fólia nem elég széles, kb. 20 cm-es átfedéssel terítsük egymás mellé. Továbbá ajánlott a padló alá zajszigetel alátétet is lefektetni, amit átfedés nélkül lehet az alapfelületre helyezni. A külön zajszigetel réteggel ellátott padlók alá ez szükségtelen.
A padlópanelek lerakása eltt célszer eldönteni a fektetés irányát. Ha pl. régi hajópadló az alap, ennek deszkáira merlegesen ajánlott fektetni a laminált paneleket. Érdemes figyelembe venni az erezetrajz karakterességébl adódó optikai összhatást is. Ez ugyanis látszólag tágíthatja, vagy hosszíthatja a helyiséget, különösen fózolt, vagy nagyon karakteres mintázat esetén. lerak3.jpgDönthetünk a lapok diagonális lerakása mellett is, ami érdekes hatású, viszont sok 45 fokos leszabást és jelents hulladékot jelent. A padló mennyiségének kiszámolásakor azt is vegyük figyelembe, hogy a 30 cm-nél rövidebb darabokat már nem tudjuk felhasználni, és hogy a fóliázott csomagokat nem bontják meg. Arra is érdemes figyelni, hogy a padlón majd lapok hosszára merleges illesztések ne kerüljenek közel egymáshoz, mert ez a pontos illeszkedés ellenére zavaróan látható. Ezt az elemsorok eltolásával lehet kiküszöbölni. A hosszában többsávosan osztott paneleket célszer összekeverten lerakni, mert így elkerülhet, hogy azonos erezet lapok kerüljenek egymás mellé.
A lerakást mindig valamelyik fal bal oldali sarkában kezdjük el, s jobb oldal felé haladva folytassuk. Minden fal menti elemet ékeljünk ki 10-15 mm-re. A sor végén szabjuk méretre az utolsó panelt, majd helyére ütve ékekkel rögzítsük elmozdulás ellen. Ha nem clik-csapos padlólapokat rakunk le, akkor a ragasztót a panel hornyaiba és a csapjára is kenjük fel, és az els két sort együtt, fokozatosan rakjuk le. A paneleket puha fenyfa lécre ütve, vagy behúzóvasat használva húzassuk hézagmentesen a helyükre. A speciális, önzáró, clik-csaphornyos kivitel paneleket természetesen ragasztó nélkül, a már rögzített darab rövidebb oldalán kell elbb bepattintani, majd a hosszabb oldal hornyát fokozatosan jobb felé kocogtatva rögzíteni.
Ha a panelt a sor végén szabni kell, a falmenti hézag méretét is vegyük figyelembe, s ékkel rögzítsük a beillesztett sávzáró darabot. A leszabott darab felhasználásával kezdjük a következ sort, s így folytassuk a padló utolsó soráig. Ha ragasztott panelekkel dolgozunk, akkor a kitüremlett anyagot nedves szivaccsal hamar töröljük le, és a már lerakott padlóra ne lépjünk rá egy napig. A clik-csapos padlók természetesen azonnal járhatók. Az utolsó sorhoz a legtöbb esetben beszabott szélesség lécek szükségesek, amelyeket egyenként, a tágulási hézag figyelembevételével kell résmentesen a helyükre beilleszteni. Ez vonatkozik a falkiugrásokra is.
A padlópanelek lefektetése felújítás esetén szintemelkedéssel jár, ezért az ajtók aljából ennek megfelel szélesség sávot le kell vágni, hogy a szárny akadálytalanul nyitható és zárható legyen. A különféle burkolatok áthidalására is gondoljunk, ezeket különböz fém- és manyag küszöbidomokkal fedhetjük le.
Az ékeket ezt követen el kell távolítani, majd következhet a szegélylécek felersítése. Ezek a falra csavarozott rögzítlemezekre húzható fóliázott MDF idomok, amelyek megoldják a sarkok korrekt csatlakoztatását, és feleslegessé teszik a szegélylécek végének gérbe vágását.
A kész padlóburkolatot óvni kell a durva mechanikai hatásoktól, és ajánlatos a bútorok használatából adódó kopásokat minimalizálni. A székek lábára szereljünk filc csúszkákat, a nehéz bútorokat emeljük meg az áthelyezésükkor. A bútor- és székgörgk palástja puha legyen. A laminált padlókra nehezen tapadnak fel a különféle szennyezdések, amelyeket szappanos tisztítószerekkel lehet eltüntetni. Feltörlésükhöz kicsavart törlrongyot, ápolásukra pedig csak laminált padlókhoz kifejlesztett szert használjunk, s akkor hosszú éveken át megrizhetjük az állagát.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 94
Heti: 206
Havi: 1 015
Össz.: 371 634

Látogatottság növelés
Oldal: Laminált padlók
Katona Lajos Bútorasztalos mester - © 2008 - 2024 - berwoodkft.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »